Alkotói-és versmondó pályázat

A hagyomány és a kreativitás találkozott 2026 márciusában a Nyírteleki Kastélykert Óvoda és
Bölcsőde Eszterág Tagóvodájában, ahol ismét megrendezték az intézmény népszerű alkotói
pályázatát és versmondó versenyét. Az esemény idén is gazdag programmal és inspiráló témákkal várta a résztvevőket. Az alkotói pályázat középpontjában ezúttal „A fák titkos szíve” című népmese állt, amely
számos fantáziadús és egyedi mű megszületését inspirálta. A pályamunkák között egyaránt helyet kaptak gyermekek önálló alkotásai, szülő-gyermek közös munkái, valamint az óvoda dolgozóinak kreatív művei is. A kiállított alkotások a természet szeretetét és gazdagságát
tükrözték, bizonyítva, hogy a képzelet és a kézügyesség már egészen fiatal korban is lenyűgöző eredményekre képes.
A program másik kiemelkedő eleme a versmondó verseny volt, amely a Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódott. Ez a jeles tavaszi ünnep a természet megújulását, az élet körforgását és a jövőbe vetett reményt jelképezi. A résztvevő gyermekek ennek
szellemében adták elő választott verseiket, amelyekben a természet kincsei, a virágzó gyümölcsfák és a tavasz ébredése kaptak főszerepet. Az elhangzott művek között nemcsak klasszikus darabok, hanem modern mai költők versei is felcsendültek, így a közönség sokszínű irodalmi élményben részesülhetett. A gyerekek előadásai érzékenyen és hitelesen közvetítették a természet szeretetét, miközben a hallgatóság számos gyönyörű alkotással gazdagodhatott. Az esemény nem csupán verseny volt, hanem valódi közösségi ünnep: a résztvevők és a nézők együtt élhették át a művészet, a hagyomány és a természet iránti tisztelet összekapcsolódását. A szervezők célja idén is az volt, hogy teret adjanak a tehetség
kibontakozásának, és erősítsék a gyermekekben az alkotás örömét.
További képek a Galériában.

Fontos mérföldkő óvodánk életében

2026. január 29. valódi szakmai ünnep és meghatározó mérföldkő óvodánk életében.
Ünnepélyes keretek között került sor a bázisóvodai együttműködési megállapodás aláírására, valamint a bázisóvoda tábla átadására, amely a Tokaj-Hegyalja Egyetem bázisóvoda hálózatához való csatlakozásunkat és az egyetemmel való szakmai együttműködésünk megerősítését jelenti.
Az ünnepi ceremóniát követően Tóth Dóra igazgatóasszonyunk tartott előadást „Projektmódszer hatékony alkalmazása az óvodában” címmel.
A délután a közös gondolkodásé volt: óvodapedagógusaink - Andrejkovics Kitti, Hegymegi Lászlóné, Fehér Zoltánné - vezették a workshopot, melynek fókuszában a projektszemléletű óvodai élet tervezése, valamint egy konkrét projekt megtervezése állt.
Hisszük, hogy az egyetemmel való együttműködés és a bázisóvoda hálózatban betöltött szerepünk hosszú távon is hozzájárul az óvodapedagógiai munka megújulásához, a tudásmegosztáshoz és a szakmai fejlődéshez.

Téli élet

Miért vannak a gyerekek –8 °C-ban is a szabad levegőn?
A friss levegő egészséges.
A hideg, tiszta levegőn kevesebb a kórokozó, mint a zárt terekben. A rendszeres levegőzés erősíti az immunrendszert, csökkenti a megbetegedések esélyét, és segíti a szervezet természetes védekezőképességét.
A mozgás melegen tart.
A gyerekek kint folyamatosan mozognak: futnak, játszanak, felfedeznek. A mozgás hőt termel, ezért megfelelő öltözetben nem fáznak, sőt kifejezetten jól érzik magukat.
Jót tesz a légzésnek és az idegrendszernek
 

Tanulás a mindennapokban.

A hideg levegő mélyebb, tisztább légzést eredményez, javítja az oxigénellátást, segít a feszültség levezetésében. A gyerekek kinti játék után gyakran nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak.
Tanulás a mindennapokban.
A gyerekek megtapasztalják, hogy az időjárás változása természetes, és megtanulnak alkalmazkodni hozzá. Ez erősíti az önállóságukat, testtudatukat és a természettel való kapcsolatukat.
 

Adventi délelőtt

Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük óvodáinkban adventi délelőttünket, amelyen lehetőség nyílt a karácsonyi ünnepekre való hangolódásra, együtt készülődésre a családokkal.
Mindhárom óvodai egységünkben tartalmas délelőttre vártuk a szülőket, ahol a minőségi együtt töltött idő kapott főszerepet. Lehetőség nyílt a közös alkotásra, valamint élőzenével kísért koncerten vehettek részt a szülők gyermekükkel.
További képek a Galériában!

 

Jöjj el Kedves Mikulás!

A 2025/2026-os nevelési évben a Mikulás ellátogatott mindhárom intézményegységünk csoportjaiba, ami lehetővé tette a meghitt ünneplést. A gyerekek izgatottan várták, hogy megérkezzen a Mikulás, énektől és versektől voltak hangosak az óvodák.
További képek a Galériában!
 

Gyertyagyújtás

Székhelyintézményünk Csiperke és Méhecske csoportos gyermekei egy népi játékfűzést adtak elő a városi gyertyagyújtási ünnepség keretében.
A gyerekek örömmel énekeltek, táncoltak az ünnepség keretében. Ezzel nyitottuk meg az adventi időszakot. 

Szakmai nap

 November 24-én 150 óvodapedagógus és tanító részvételével, lehetőség nyílt a közös gondolkodásra, tapasztalatcserére és a szakmai párbeszédre.
Fontos, hogy az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának szellemisége a mindennapi gyakorlatban is értelmezhető, élő iránytű legyen, amely a gyermekek harmonikus fejlődését szolgálja.
A szakmai előadások mellett, óvodánk is bemutatkozott.
Hisszük, hogy a tudásmegosztás és a szakmai megújulás közösen visz előre bennünket.
További képek a Galériában!

Hulladékcsökkentési hét

 Idén az Európai Hulladékcsökkentési Hét fókusztémája az elektromos hulladékok volt. Ennek alkalmából robotokat készítettünk a csoportokban és otthon is készíthettek a szülők gyermekeikkel hulladékokból robotokat. Ezen a héten a Zöld Kör munkatársai látogattak el óvodánkba szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékokkal, és érkezett egy igazi kukásautó is az óvodába a gyerekek nagy örömére!
További képek a Galériában!

Népi játék napja

"Az énekes népi játék a szabad ég alatt ősidők óta a gyermek életének legfőbb öröme." (Kodály Zoltán)

Idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Népi játék napja, amelyhez óvodánk is csatlakozott. Az óvodában minden nap szerepet kap a népi játék, az ének, amely során a gyerekek nemcsak élményben részesülnek, de több képességterületen is fejlődnek általa, valamint nem utolsó sorban magyar kultúránk értékeit is ápoljuk közben.
Október 3-án részt vettünk Nyíregyházán a Kossuth-téren megrendezett eseményen, ahol együtt táncoltunk, énekeltünk a gyerekekkel és szülőkkel. Mindenki átélhette a közös tánc, ének és játék örömét, úgy gondoljuk, hogy a gyerekeknek felejthetetlen élményt nyújtott ez az esemény!
További képek a Galériában!

Állatok világnapja a Székhelyintézményben

561113880_779442728404791_370141309914873047_n💚Az Állatok Világnapját október 4-én ünnepeljük. 💚
Ebben az időszakban az óvodában sokat foglalkozunk a különböző állatokkal, legyenek azok házi-vagy vadon élő állatok. 🐮🦁
Örökös Zöld Óvodaként udvarunkon is figyelünk a minket körülvevő élőlényekre, a madarakra és rovarokra, bogarakra. 🦉🐝
Idén szerettünk volna hangsúlyt fektetni az úgynevezett "nemszeretem" állatokra is, hiszen rengeteg olyan különleges élőlény van, akik lehet messzebb állnak tőlünk, mivel ritkábban találkozunk velük, és ezért kevesebbet tudunk róluk.
A KicsiZoo látogatott Székhelyintézményünkbe, így a gyerekek megismerkedhettek több különleges állattal, például szakállas agámával, kígyóval, afrikai sünnel, kaméleonnal. 🐍🦎
Minden állat fontos része az ökoszisztémának, ezért elengedhetetlen, hogy a gyerekek ezekkel az állatokkal is megismerkedjenek, rácsodálkozzanak különlegességükre, közelebb kerüljenek hozzájuk.

"Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták." (James Herriot)

Projektnyitó nap a Manókert Tagóvodában

Elindult az „Itt vagyunk, jó nekünk...” című projektünk a Manókert Tagóvodában!
Vendégünk volt Bodza kutya és gazdája, Brigi néni, akik rengeteg mosolyt és szeretetet hoztak a gyerekeknek. A napot pedig egy igazi Hab party koronázta meg, ahol mindenki önfeledten játszhatott és szórakozhatott.
Gyermeknevetés, vidámság és közös élmények – így indul közös utazásunk ebben a projektben.

"Sziasztok érzelmek" alkotói pályázat

Óvodánkban már hagyomány, hogy évről-évre március hónapban alkotói és versmondó versenyt hirdetünk. Így történt ez most is, hiszen ebben az évben is fontosnak tartottuk, hogy az óvodapedagógusokkal tanult verset elmondhassák a gyermekek, és megmutathassák a szüleikkel közösen készített alkotásaikat, valamint az óvodapedagógus segítségével készült rajzaikat. Az idén a Manókert Tagóvoda szervezésében került megrendezésre a két verseny.
A „Sziasztok érzelmek” című alkotói pályázatra 20-20-alkotás érkezett egyéni, valamint szülő-gyermek kategóriában egyaránt. A zsűrit Czuczorné Csikós Zsuzsanna a bölcsőde szakmai vezetője, Kunkli Miklósné nyugdíjas óvónéni, valamint Huszti Valéria festő-pirográf művész alkotta.

Az alkotó versenyen egyéni kategóriában sikeres eredményeket ért el:
1. Márföldi Áron – Levendula csoport
2. Horváth Petra Zoé – Levendula csoprt
3. Sipos Zoé – Napocska csoport
Különdíjban részesült egyéni kategóriában a facebookon történt szavazás eredménye alapján:
1. Mokánszki Zsófia – Tulipán csoport

Az alkotó versenyen szülő-gyermek kategóriában sikeres eredményeket ért el:
1. Botrágyi Léna és anyukája - Csiperke csoport
2. Szőke Zsófia és anyukája - Pillangó csoport
3. Bélteczki Hédi és anyukája - Csiperke csoport
Különdíjban részesült a szülő-gyermek közös alkotás kategóriában a facebookon történt szavazás eredménye alapján:
1. Mokánszki Zsófia – Tulipán csoport

"Haladj a korral" versmondó verseny

A „Haladj a korral” című szavaló versenyre 18 kisgyermek készült fel és bátor kiállással verselt, mi pedig közösen hallgattuk meg a szebbnél- szebb, hosszabbnál hosszabb verseket. A zsűriben részt vett Hanuszikné Szabó Erzsébet, aki vers- és mesemondó, Szabó Veronika, aki versíró és mesemondó, valamint Nagyné Sipos Valéria, aki a Szent Anna Katolikus Általános Iskola tanító nénije, és nem mellesleg a leendő elsőseinket is tanítani fogja. Nehéz dolga volt a bírálóbizottságnak, de végül sikerült meghozni a döntést.

Akik különösen szépen verseltek és korosztályukból is kiemelkedtek versmondásukkal:
1. Rózsa Krisztina - Levendula csoport
2. Magyar Flóra - Pillangó csoport
3. Mészáros Tibor Mihály – Tulipán csoport
Külön díjban részesültek:
1. Mocsár Mirella – Kamilla csoport
2. Szőke Zsófia – Pillangó csoport

Megállapodtunk abban, hogy ennek a versmondó alkalomnak mindannyian nyertesei voltunk, hiszen nagyon sok új verset ismerhettünk meg, ami nagy öröm volt felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt.
Az óvoda vezetése ezúton is köszönetet mond a kedves szülőknek, akik segítették a gyermekek felkészülését. A továbbiakban is olvassanak minél több verset gyermeküknek, hogy érzelemviláguk gazdagodjon és versszeretetük erősödjön. Várjuk jövőre is a gyermekeket!

Tegyél jót!

Januárban a Nyírteleki Kastélykert Óvoda és Bölcsőde Székhelyintézményében adománygyűjtést szerveztünk néhány szülő felkérésére az ibrányi Hangtalanokért Állatvédő Egyesület állatmenhelyének.

Az óvodába és a bölcsődébe is kerültek ki adománygyűjtő dobozok a gyerekek által készített színezőkkel díszítve. Jó alkalom volt a gyűjtés arra, hogy a gyerekekkel körbejárjuk a felelős állattartás témáját. Egy kisgyermek szívében hatalmas hely jut az állatoknak, sok gyermek otthonában meg is tapasztalja az állattartás örömét. Számukra az lesz a természetes, ahogy otthon bánnak a házikedvencekkel, de fontos arról is beszélgetni velük, hogy vannak kutyák és macskák, akik sajnos az utcára kerülnek, és rajtuk az állatmenhelyek próbálnak segíteni.

Az óvodában és bölcsődében hamar megteltek az adománygyűjtő dobozok, köszönjük szépen a szülőknek a fejajánlásokat! Legfontosabb az volt számunkra, hogy a gyerekeket is aktív részesei legyenek a gyűjtésnek, valamint az adomány átadásának, még ha a menhelyre nem is tudtunk ellátogatni. Így amikor eljöttek az összegyűlt kutya-és macskaeledelekért, mind az öt óvoda csoportunk gyermekei részt vettek az átadásban, kézről-kézre haladtak a konzervek, tápok.

A gyerekek nagyon élvezték ezt a közös tevékenységet. A délelőtt folyamán készült rajzok is átadásra kerültek, nagy örömmel készítették ezeket is. Köszönjük szépen a szülőknek, hogy hozzájárultak, hogy megvalósulhasson az adománygyűjtés, és külön köszönjük azoknak, akik részt vettek a szervezésben és az adományok elszállításában! Az esemény hozzájárult ahhoz, hogy már egész kicsi korban megtapasztalják a gyerekek, hogy sok kicsi sokra megy, és hogy milyen jó másokat megajándékozni, odafigyelni azokra és jót tenni azokkal, akik nem tudnak szólni a saját érdekükben!